Free pictures
1-től 600-ig
 

Egyszerűen nem tudtam mit kezdeni a képeimmel! Olyan mennyiségben készülnek, hogy nem tudom őket nyilvántartani. Sokuk nem illik sehová. Sem a szétszedtem rovatba nem passzolnak, sem a családi fotóalbumba. Vagy előfordulnak a szétszedtemben, vagy a családi albumban, de máskor máshová is kellhetnek, de akkor persze majd nem találom meg őket! Ezért nekiálltam, és szépen helyreneveztem az összes képet. Azaz a fájlok sorszámozva vannak, a szám után következő szöveg pedig a kép tartalmára utal.
 
Ha van mit, akkor írok a kép alá valamit a tartalomról, így ha egy év múlva keresek egy képet valamihez, mert tegyük fel véletlenül emlékszem rá hogy már készült ilyen, akkor azt majd itt megtalálom.
 
A képek szabad felhasználásúak! Ha kell neked valamelyik fotó bármihez, akkor használd egészséggel. Ha akarod megjelölöd a forrást, de ha nem hát nem.
 
A képeket nem módosítottam, és nem szabtam át. Minden kép 50%-os tömörítésű jpg. Ha rákattintasz a kis képre, akkor bejön nagyban.
 
Ahogy időm engedi (meg ahogy gyűlik az anyag) folyamatosan töltöm fel a további képeket.

Ha valami érthetetlen okból kifolyólag levelet akarnál nekem küldeni, hát kattints ide!

 

1 2 2 4 5
DUAL lemezjátszó Hangkar csapágyazása CD lemez mikrohullámú sütés után Szocreál Szocreál

 

6 7 8 9 10
Anyukám azt mondta: ebben a mandarinban nincsen mag AKAI 4000DS Telefon konnektorba épített KIL jelfogó Igen régi telefonelosztó BRG Calypso M8

 

11 12 13 14 15
Behúzómágnes Számláló Bogár Kreatív szendvics asszony szerint Medvéskosár

 

16 17 18 19 20
Smaci Pezsgőspoharak Sütésre váró fánkok Kisült fánkok Körte

 

21 22 23 24 25
Terta 811-es dobozának ragasztása Terta 811-es dobozának ragasztása Csavaros dobozok Aprószerszámok Krova

 

26 27 28 29 30
Terta 811-es fedélzár Tavasz Szerszámok ADSL szűrők Multiméterek

 

31 32 33 34 35
9 voltos elem Banándugók a konnektorban Amatőr építésű RF mérőszonda Kép a wobler ernyőjén ADSL szűrő, és a nyitókulcsa

 

36 37 38 39 40
ADSL szűrő némi kezelés után Torx csavarhúzókészlet Ázott macska ADSL modemek Laptop kislámpával

 

41 42 43 44 45
Siemens ADSL szűrő panelja Villanyóra ELMŰ-s "szakember után Weller forrasztópáka Alkatrészek két konnektor között Szép új teflonos serpenyő

 

46 47 48 49 50
Amiért új serpenyőt kellett venni AKAI 4000 DS forgás közben Dlink 360R ADSL modem ADSL modem belseje Füldugók

 

51 52 53 54 55
SONY casseiver Amatőr gyártású előerősítő Kínai lámpa Egy igen ronda telefon elosztó Három forgatógombok

 

56 57 58 59 60
Kínai lámpák Elemtartó rugója Foncsor Furby Medvepár

 

61 62 63 64 65
Bonctű Hurvinek Budai piac Kedvenc bögrém Edényfogó kesztyűk

 

66 67 68 69 70
Főttkolbász Egy a belefolyó víztől szétrohadt siemens modul Egy tál eper Valami kis rágcsáló a lyukban Csótány a csapdában

 

71 72 73 74 75
Nyomtatók a kuka mellett Canon nyomtató belseje Nyomtató háza a csapban Fekete víz Nyomtató belseje a csapban

 

76 77 78 79 80
Fekete ujj Kimosott nyomtató mechanika Nyomtató szárad a napsütésben Nyomtatófej csatlakozója Lapozós órás rádió

 

81 82 83 84 85
Hurrá! Tudok forrasztani Furby a spájzban Kalács Másik kalács Köszörű a csapban

 

86 87 88 89 90
Vegyszeres polc Másik vegyszeres polc Ragasztó a piacról Ennyi volt a ragasztós tubusban PC tápegység

 

91 92 93 94 95
Tintapatron utántöltő Bonctű és injekciótű Nem megmondtam ne fürgyé le Rakottkrumpli Konyhai kisköszörű belülről

 

96 97 98 99 100
Készül a gulyás Munkapad Kólamedve Termények a telken Kreatív a magyar nép

 

101 102 103 104 105
Telefonelosztó hozzá nem értő módra Fodros saláta Nyomtatófej mosása a csapban Motorola RLL terminál RLL terminál belseje

 

106 107 108 109 110
Felrobbant biztosíték Kipukkadt védelem Szétégett csatlakozó Eprom LED-ek

 

111 112 113 114 115
DVD tápegysége DVD kijelző panelje DVD főpanel DVD mechanika Villanymotor háromba szedve

 

116 117 118 119 120
Küszöb javítás magyar módra Küszöb javítás eredménye A természet utat tör magának Tolómérő csigafúróval Miniplex

 

121 122 123 124 125
Miniplex tokmány RCA dugó kombinált fogásban Forrasztásra várva Fogók harca Tesla mikrofon belseje

 

126 127 128 129 130
EAG MD7 mikrofon Philips mikrofon Tucheles átjátszó kábel Fém tuchel dugó Mikrofon

 

131 132 133 134 135
Mikrofon Mikrofon Mikrofon Mikrofon Tesla mikrofon illesztő trafó

 

136 137 138 139 140
Telefon picup Telefon picup Mikrofon Mikrofon Egy egész doboz mikrofon

 

141 142 143 144 145
Laptop dokker Dokker hátulról Dokker belseje SONY ULH magnószalag Maxell magnószalag

 

146 147 148 149 150
Magnószalag fém orsón Canon nyomtatófej doboza Canon nyomtatófej Védőkupak a nyomtatófejen Nyomtatófej csatlakozói

 

151 152 153 154 155
Tintapatronok töltése Színes ujjak Orosz kisrádió Óriás csipesz Foncsor

 

156 157 158 159 160
Vérmedve Fogkefék hangulatvilágításban Felhők Hűtőgép leolvasztása Jégpáncél a hűtőben

 

161 162 163 164 165
Hurka tört krumplival Magnószalag a földön Magnószalag a földön Régi szalagok Nixie csövek

 

166 167 168 169 170
Számítógép darabokban 10 év alatt keletkezett mp3 gyűjtemény Sajtos szendvics Kukacbogár A ligeti vár

 

171 172 173 174 175
Kacsa a sárban Kacsa a tóban Kacsa Színes fák A galambok szarnak a világításra

 

176 177 178 179 180
Galambok a tetőn Csónakázótó (?) Vízköpő Piros bogyó Avar

 

181 182 183 184 185
Egy furcsa fa a ligetből Ősz Színes levelek A természet utat tör magának A vas és a fa küzdelme

 

186 187 188 189 190
Moha Ősz az asztalon Eltemetett Simson Macska Bagoly

 

191 192 193 194 195
Csapbetét Elfolyó idő Tűzoltók munkában Rádió és medve a csapban Medverádió

 

196 197 198 199 200
Rántotthús Szkennelés Pucér Furby Izzólámpa Hóesés

 

201 202 203 204 205
Köd Hóesés A MOL nem foglalkozik a hóval Rakottkrumpli Furbyk

 

206 207 208 209 210
Töltés a szigeten Hajóállomás furcsa pózban Út a víz alá Húsvét asszony szerint Építkezés

 

211 212 213 214 215
Gombák Művirágot legel a műbárány Torony Kőoroszlán Drótvirág

 

216 217 218 219 220
Tehén Rántott hús Naplemente Elbújt a medve Lámpa

 

221 222 223 224 225
Legeltetem nyájam Vendégségbe jöttünk Kicsi a rakás Ágyvége lokátor állomás Tobozok

 

226 227 228 229 230
Halott süni Hamburgerek Három lekvárok Furcsa színű sütemény Papírhal

 

231 232 233 234 235
Csendélet Törzsfőnök Hangfalak Kártyaolvasó Tesla mélynyomó hangszóró

 

236 237 238 239 240
Hóesés Csirkesüti Adótorony Építkezés Tűz

 

241 242 243 244 245
Aquincum orgonagyár Elta kisrádió Süti Lyukas borotva Fogas zsiráf

 

246 247 248 249 250
Valami rizzsel Csirke zöldségágyon Paprikák az erkélyen Szétszedett kínai elemlámpa LED-ek

 

251 252 253 254 255
Vízóra Töklámpás Konyhaszekrény Felhők Felhők

 

256 257 258 259 260
Annyira vadkacsa, hogy bezárták Páva Vízivirág Vízivirág Vízivirág

 

261 262 263 264 265
Apróhalak Teknősbéka Kábelgyűjtemény Riasztó a pinceajtón Pálmatex könyvek között

 

266 267 268 269 270
Készülőben a bakonyi gombás Bakonyi gombás Almák Zöldségek Nassok

 

271 272 273 274 275
Teli hűtő Elektroncsövek Gumicsirke Támadnak a gesztenyék Torkos medve

 

276 277 278 279 280
Kábelezés a hifi torony hátán Tobozok Gesztenyék Falevelek Őszi kompozíció

 

281 282 283 284 285
Napfelkelte a házak között Naplemente Kreatív szendvics Számláló Zöldségek

 

286 287 288 289 290
Kovászolódik az uborka Katica Eső Vacsora Porrá vált gumiréteg a szőnyegpadló alatt

 

291 292 293 294 295
Hihetetlen, de sikerült kiegyenesítenem a padlószőnyeget Innen szokott kijönni a fény Márpedig ez az én barlangom Sétány Üres polcok

 

296 297 298 299 300
Teli polcok Medvekosár Gesztenyés gyertyák Csendélet Havas tetők

 

301 302 303 304 305
Lapozós órás rádió Csillárdísz Csillárdísz vakuval Tejbegríz asszony szerint Görbe biztosíték

 

306 307 308 309 310
Felhők Kalács Másik kalács Lámpás Áttört fadoboz

 

311 312 313 314 315
Esőfelhő Felhők daruval Súgok neked valamit Hungarocell medve Hungarocell medve felöltöztetve

 

316 317 318 319 320
Kifestett mustárospohár Óra Házi építésű QUAD405-ös Potenciométer felfüggesztése felhők

 

321 322 323 324 325
Kémény víztoronnyal SANYO deck Madár papírból Bemutatásra váró lomok Alaplapi chipset hiányos hűtéssel

 

326 327 328 329 330
Hővezető paszta Hővezetővel bekent hűtőborda Kábelköteg Kábelköteg Pioner CT506

 

331 332 333 334 335
Antennák Tücsök és bogár Halott játék mackó az úton USB modem USB hangfal

 

336 337 338 339 340
USB hangfal belseje USB hangfal kedvenc mackóm társaságában Philips kisrádió Kiültetett kék mackó Monitorom mögötti rész

 

341 342 343 344 345
Fúrás Ezt már fújhatom Egy kis ház melyet lebontottak Ezt nem bontották le Csacsi a postás pályán

 

346 347 348 349 350
Nemzeti színház Egy szép kert A természetnek teret kell hagyni Porcelánmacska Festett macska

 

351 352 353 354 355
Éjjeli gerle vakufénynél Videoton távirányító Modem Modem hátulról Levegő ionizátor

 

356 357 358 359 360
Grundig kazettás magnó Grundig magnó belseje Lendkerék Nyitott tolópotméter Hangszóró

 

361 362 363 364 365
Lengőcséve Univeka Univeka elemtartója Régi elemek Eltemetett Simson

 

366 367 368 369 370
Magnók várják sorsukat a polcon Egy elkopott magnófej BRG görgők BRG magnófejek SANYO tranzisztorok

 

371 372 373 374 375
National orsós magnó gumigörgője Furcsa fejszerelvény Miniflux CK2 magnófej Medveölő Sasszeg

 

376 377 378 379 380
Csavaros fiók Mikrokapcsoló Bécsi hifitorony Hifitorony belseje Nyitott tolópotméter

 

381 382 383 384 385
BRG magnófej Polcok a pincében Csavarok mindenütt Sablonok Vegyes vackos fiók

 

386 387 388 389 390
Nem ette meg a CD lemezt az iratmegsemmisítő Lomos polc a pincében Tápegységem Minicsengő 3,9 ohmos ellenállás

 

391 392 393 394 395
3,9 ohmos ellenállás nyoma az asztalom lapján Verseny utcai piac Választék Választék Választék

 

396 397 398 399 400
Gombák MY4-es relé MY4-es relé foglalatban Marófej Satupad

 

401 402 403 404 405
Román indexrelé Dugasztáp Asszony pólót festett Bogyós bokor a Lurdyház parkolójában Szép kis házacska a Hungária körúton

 

406 407 408 409 410
Újabb fajta csővoltmérő AKAI orsós magnó vezérlés Harris 286-os processzor Kínai elemlámpa Góliát elemek

 

411 412 413 414 415
Kínai elemlámpa bekapcsoló gombja Kínai elemlámpa ledjei Nyomós lámpa Íróka Íróka égetőfeje

 

416 417 418 419 420
Nokia 2110 dobozában Nokia aksi kibontva Nokia 2110 előlap Nokia 2110 panel Szalagorsók

 

421 422 423 424 425
Golyós egér alulnézetben Egér görgője belülről Egér alja belülről Rendetlenség az asztalomon Botkormány

 

426 427 428 429 430
Botkormány belülről Botkormány a botkormányon belül BHG antenna erősítő BHG antenna erősítő belülről Nagyfrekvenciás tranzisztorok

 

431 432 433 434 435

Másik antenna erősítő Másik antenna erősítő másik oldala Lapozós órás rádió darabokban Lapozós óra Lapozós óra beállító szervei

 

436 437 438 439 440
Lapozós óra számkereke Számkerék szétszedve Hangszóró Glimmlámpa Analóg mérőműszer

 

441 442 443 444 445
RAFI kapcsolók Igen csúnya telefonelosztó Egy még csúnyább telefonelosztó Orister Orister erősítő hátulról

 

446 447 448 449 450
Orister belseje Orister bemenetválasztó Két kondenzátorok Orion rádiót találtam az Üllői úton Hazahozott Orion rádió

 

451 452 453 454 455
Orion rádió lemezjátszóval Műszerzsinórok Mélyláda Forgatógomb Nyáklapból kiképzett csatlakozó

 

456 457 458 459 460
Lézer optika Kétkazettás magnómechanika Diódahíd Csöves rádió belseje Elektronágyú közelről

 

461 462 463 464 465
Púpos kondi egy Askey modemben Ragasztópisztoly Beragasztott új kondenzátor Hiányzó függőleges eltérítés Műanyagból készült csavar

 

466 467 468 469 470
2SB367-es tranzisztor TV csatornaváltó Eltérítőtekercs Képcső nagyfeszültség bevezetése Elektronágyú

 

471 472 473 474 475
Bogyók Bogyók közelről Forgatógomb Szétszedett villanymelegítő a kádban Márpedig tényleg kimostam

 

476 477 478 479 480
3,5-ös jack dugó LCD panel Tűz a kályhában Színes nyomatok Villanymelegítő

 

481 482 483 484 485
Villanymelegítő a legjobb helyen Az eső oldalról esik Asztalom bevetésen Pendrive Orosz órás szemüveg

 

486 487 488 489 490
Ónszippantó Pendrive belülről Alkatrészek Alkatrészek közelről Kecskék az M5 Tesco mögött

 

491 492 493 494 495
Készül az ebéd Poros az ágyam Relé Alkatrészek Alkatrészek közelebbről

 

496 497 498 499 500
Potméterek Még potméterek STB belseje STB távirányítója HGW

 

501 502 503 504 505
Fenyőfa talpa Keverőpult Keverőpult hátulról Keverőpult belseje Keverő doboza üresen

 

506 507 508 509 510
Szemetes fiók Öngyújtók Kérem vegyen mély lélegzetet Olasz magnó Izzósormosás

 

511 512 513 514 515
Oszcilloszkóp mérőzsinórok Dialcom ADSL modem Kétféle Dialcom modem belseje WLAN USB HGW belseje

 

516 517 518 519 520
LED-ek Házi készítésű RF generátor Csodaszép műszer Feritek Tápegység panel

 

521 522 523 524 525
USB modem USB modem belseje 20 ohmos ellenállás Villanyborotva szemből Kék medve nézi a barnát

 

526 527 528 529 530
Nokia 2110 töltő Valami kalkulátorok Igen régóta készülő tárcsás kézibeszélőm Orion tuner Orion tuner programválasztó

 

531 532 533 534 535
Orion tuner kivilágítva Asszony kreatív Megyek, iszom egy kávét Rádiók a polcon Még rádiók

 

536 537 538 539 540
RFT telefon mikrofon HF generátor Forgókondenzátor Jelzőizzó Kimeneti osztó

 

541 542 543 544 545
Szerelési technika HF generátor alulnézet HF generátor elölnézet ITG műszer ITG műszer alulról

 

546 547 548 549 550
ITG műszer mérés közben Alkoholszonda Elrohadt telepcsatlakozó LCD kijelző háttérvilágítással TV maci

 

551 552 553 554 555
C1-112A oszcilloszkóp Négyszög Szinusz Háromszög Elbújt a medve

 

556 557 558 559 560
Unitra M531S deck Marógép Fúró És amit a fúró művel Munkában

 

561 562 563 564 565
Technics tuner Hangológomb Forgókondenzátor Tanért építőkockák Retro WC papír

 

566 567 568 569 570
Retro WC papír gyártója Retro WC papír napfényben Videoton felirat Videoton Minimax hangfal Két Videoton Minimax hangfal

 

571 572 573 574 575
Púpos kondenzátor egy LCD monitorban Kondenzátor egy nagyobbal pótolva Púpos kondenzátor egy alaplapban Három púpos kondenzátorok C1-118A oszcilloszkóp

 

576 577 578 579 580
Számkijelzés oszcilloszkóp csövön Gázforrasztólámpa Láng Olvadó üveg Szétégett panel

 

581 582 583 584 585
Satuba szorított tojásszeletelő Félig felszerelt biciklikosár AKAI GX630 szalagvezető Riga rádió belseje Kalucsni a belsőn

 

586 587 588 589 590
Célzott ajándék Két orosz tranzisztor Fecske embléma BOSCH elsőlámpa Csavaros szorítók

 

591 592 593 594 595
AKAI GX630 fejkészlet Biciklicsengő Bicikli első lámpa Bicikli hátsó lámpa SCART csatlakozó dugó belseje

 

596 597 598 599 600
Csúfolódó mackó Tehermentesítő hurok Kishangszóró Mikrofon panel Vettem egy rádiót

 

További 600 kép a következő oldalon